A papagáj bár igen elterjedt házikedvenc, háziasítása csak részlegesen sikerült, alapvetően még mindig vadállatok.

A papagájok szelídítése felnőttkorban kitartó munkát és rengeteg türelmet igényel, ezért sokan választják a kézzel nevelt, emberhez szokott, kezes madarakat. Ha viszont magunk próbáljuk az idomítást, a tudatos foglalkozás előbb-utóbb sikerhez vezet, hiszen a papagájok alapvetően nagyon szociális állatok, igénylik a társaságot. Egyedül tartott madár esetén ez a társ az ember.

Mindegy, hogy kis- vagy nagytestű madarat viszünk haza, fontos, hogy a lakóhelye már készen legyen. Eleinte kis területet fog csak bejárni a kalitkában, így az etetőtálakat tegyük könnyen elérhető helyre. Madárszoba esetén érdemes hálóval vagy más eszközzel lerekeszteni egy részt a számára, amíg megszokja a környezetét. Tilos hirtelen mozdulatokat tenni a közelében, csakis óvatosan, akár lágy beszéddel közeledjünk a papagáj felé. Hátrálni fog, ha elérjük a komfortzónájának határát, ennél tovább ne menjünk. Idővel ez a zóna csökkenni fog, de a fizikai kontaktust ne mi kezdeményezzük! Ne nyúljunk hozzá a madárhoz, de ételt kínálni a kezünkből fontos lépése a papagájok szelídítésének felnőttkorban. A kedvenc csemegéjét látva a sóvárgás idővel győzni fog. Ilyenkor se tegyünk hirtelen mozdulatot, mert az egy pillanat alatt összetöri a sok munkával kialakult bizalmat. Lehet, hogy a madár óvatosan belecsíp a kezünkbe, csőrével tapogatja, de ilyenkor ez nem támadás, hanem ismerkedés. A következő nagy lépés a kézre ültetés, fejvakarás, simogatás elérése.

A papagájok szelídítése bár időigényes, mindenképp megéri a belefektetett energiát és türelmet. Az alapvetően bizalmatlan madarak meghálálják a törődést és csodálatos társakká válnak.